Több irányból is

Kéjes hangján vágyam szárnyra kél

Elhatározott cselekvés itt mit sem ér

Lebegés végcélja végtelen ismeretlen

Teljes sebességgel suhan szinte ernyedten

Erejéből fogyhatatlan falja a távot nagy magasban

Rémségesen messze van már láthatatlan távlatokban

Egyedül repül, társa más utat választott

Zárkózottan a hideg földre vágyódott

Suttogva tollai köré sűrű szurkot árasztott

Eredendő szabadság mi minden lelket hajt

Reakció, melyre testük vonakodva fejet hajt

Köre csak neki él, köré mégis magas falat húz

Örök láncaival maga körül mindent tönkre zúz

Ragyogó hamis fény, mivel a napot imitálja

Örömére feláldozza, mi szívének vágya

Ego

Kész! Kiírtam! Befejeztem!

Ám közbeszólt felborzolt képzeletem

Megnyugvást ígérő cselekedetem után

Megint mit álmodtam? Ébredek magamra bután

Nem tudok szabadulni, lehet nem is akarok

Folyvást rádöbbenek, üres homokot markolok

Üres lenne? Kétlem, csak terméketlenné vált

Mi éltette, s összetartotta, darabjaira mált

Hitetlen vagyok, mindig is az voltam

Ha volt is szavaimban, csak dacból mondtam

Reményem ellenben más, teljességgel átitat

Lehetetlen sugallataival egész nap ámítgat
Egyik sem igazi, mindkettő csak álnok kép
Elmém kreálta hazugság, legyen bármily szép
Társas játék, mit eddig szabályosan játszottam
Belenyúltam, s a legrosszabbat kihúztam
A körből azóta kimaradok, még csak nem is látom
Hogy újra dobhassak, megfeszülten várom
Közeleg az én időm, tudom el fog jönni
Addig sem hagyom magam soha legyűrni
Erőt merítek, bírjam még tűrni
Különben is értelmetlen, napról napra élni

Arr!

Világ végi koszos kalóz kocsma

Tobzódik bent hét Tengerek mocska

Kiült mindenre kegyetlenségének sója

Ha belépsz, ne számítsál semmi jóra

Veszett lelkek szakadt térképekkel cserélnek gazdát

Legféltettebb titkod mohón árulja el saját magát

Csatlakoznál? Hagyd hátra rendes éned összes baját

Onnantól vár egy felszabadult féktelen buja világ