Cafatokra tép, majd megrágcsál,
Ízlelget, de le nem nyelne
Érezteti, nem hibáztál
De még sincs megelégedve
Szavaink hazugok, magunknak s egymásnak
Mit sem értenek, kik minket kívülről látnak,
Mikor suttogunk, remélve másik ezt várja,
Dorombolunk, búgunk, násztáncunkat járva
Mint galamb nyaka körül végzet macskája
Néha azt kívánom, bárcsak hagynánk a …
Nem tudnánk, mit akarunk?
Habos szájú maszlag!
Rettegjük önmagunk
Bár szálink egy irányba nyúlnak
Nem vagyunk hibátlanok
De hinni akarjuk
Dzsungelre született vadok
Ápolt bunda, levágott karmok
Miért? Miért ne? Miért ne így?
Tán túl passzolunk?
Végzetünkbe lovagolunk?
Kimondatlan egymás akarjuk…
Sok szerepre csak két kezdő szereplő
Minimál költségvetésű kőkori esküvő
Újra,s újra járjuk érzésink kálváriáját
Próbálva kikerülni az élet ránk rótt átkát
Erősek vagyunk, bátrak, vannak elveink!
Nem hagyjuk, csak fojtva lángolni génjeink
Kitartunk, betartunk, ám titkon mégis kívánjuk
De akkor is, ha kell hajnal hasadtáig várunk
Majd mélyen elmerülve gondolataink folyamába
Tekintettel karolkozva zuhanunk álmaink homályába
Néma önző fátyol, mi alól vergődő érzés próbál szárnyra kelni
Nem kisajátítani, csak érezni, csókolni, ölelni, önzetlen szeretni
