Vad szél tépázza világnak lombját
Kitépte szívem szerelmének bokrát
Felkapta, görcsösen magához húzta
S értéktelen vackát a földhöz zúzta
Értetlen lennék, hisz nem fogtam föl
Ez a bokor, csak barátságával gyötör
Kis Hercegnek pazar szúrós rózsája
Magányos lélek fenséges múzsája
Miért csak én nézzem, jaj de önző vagyok
Locsoltam, gondoztam, de most társaságot kapok
Vállam fölött lesték, hogy kap ismét életre
S most, hogy pompázik, jogot formáltak egy miértre
Bolond voltam, most is az vagyok
Azt hittem tőlem, nem a naptól ragyog
Igaz magvat hintettem csalfa föld nyelvére
S nyugalommal bíztam hazugságnak szelére
Hagyom, gaz nője be összegyűrt szárát
Nap szívja, fakóvá színpompás szirmát
Szél tépázza még megmaradt levelét,
Tudni sem akarom frissen nőtt helyét
Mert tudom, ha egyszer újra látom
Ott is, akkor is, örökké imádom
