Gyémánt

Szerelmet hol lelni valójában
Színtiszta hűséges mi voltjában
Olyat mi egy életen át kitart
Segít átvészelni bármely vihart

Esetünkben egy teherautó platóján
Csücsörített kis fruska barna leány
Így kezdődött el e réges- régi történet
Hallgassátok hát meg valós mesémet

Incselkedtek, szorosan fogták egymás kezét
Úgy nyomták tánc után házmesterek csengejét
Majd karöltve kapualjról kapualjra rohantak
És ezen a mai szent napig oly jókat kacagnak

Megnősült Öcsi, megszerette butafok legszebb lányát
S csomagolva hozzá kapta édesszájú örömanyját
Így született meg Tőkééknél ez a piciny fészek
Miből ti is vagytok, nosza, most bármerre is nézek

Trónörökösnek előbújt az ifjabbik Gyula
Ki kicsinek még hegedűjének virtuóza
Mosuzba is vitte drága hangszerét
Hogy ezzel bolgodítsa két szülejét

S máris jött a kis Livi,a ici pici Cilike
Kinek csupa szív és szeretet az élete
Kinél jobb szülőt gyermek nem is kérhetne
Hisz a családja az örök éltető ereje

Együtt bebarangolták eme nagyvilágot
Nem kevésszer körüllakták ezt a pici országot
Mindenhol szeretetre és barátokra leltek
Így mindenhol és mindig békében éltek

Innen is onnan is, jöttek ám unokák
Csak hogy kerekebb legyen a család
Gyuszi! Peti! Gyuszi! Oszi! Gyuszi!
Már nem is tudom melyik vagy!
Hosszú, hosszabb, még hosszabb, leghosszabb
S most itt a legkisebb, egy apró lány
Dédunoka, így a harmónia helyre áll

Eljöttek a békés boldog nyugodt évek
Most a legjobb család legközepén éltek
S lassan nem is marad más, mit kérjek
Csak még több ilyen szép boldog évet!

Hatvan év, gyorsan elszállt
Mint tegnap előtt a repülő
Szívetek le soha nem mált
Nem fog rajta az idő

Suhanás

Hajnali gyönge szellő frissíti a napot

Istennőm, reggelre ma is itt hagyott

Árnyként kúszott ki álmom világából

Nyújtva kezét, mi illatos virágától

Zendül elmém, tiltakozik testem

Olvadok, harcomban elestem

Léggé vált, mélyre temettem

Kávé setét keserű íze nyújt negédes vigaszt

Egyedül létem komor súlya tonnákként nyomaszt

Dülöngélek, imbolygok, nem találok magamra

Vért pumpálok veres szárnyakká nőtt karomba

Elsiklok innen, vár az ismeretlen végtelen

Semmibe vesző gondok baja már téttelen

Egyre magasabbra, messzi égbe, azon túl mit merek

Míg angyalom ölében ismét megnyugvást nyerek

Hármas Lépcsőzet

Veresek versengenek ereimben, tiporják egymást

Álnokul dúlnak, várva az áhított megváltást

Gyönyört remélve vadul építik törékeny világuk

Oldott méreg pohárban, mit lelkem oly vágyott

De gyilkos kortya közben, meglátom az álmot

Unott vérem, élvezd hát a megszokottat

Nem fényesítgetem már a megkopottat

Okulva hibáimból, keresnék sokkal jobbat

De friss örömben megpillantom a múltat

Bűnös gondolatok kavarognak megfáradt elmémben

Árnyak suhognak rémisztően angyalok bőrében

Névtelen mámor, mi kiút lehet szürke homályban

Ormótlan sírhalom, mi magasodik magában

De szerelem bokra nő árnyékának nyomában

Egyik másik

- Szívem, megjöttem!

- El sem hiszem! Merre jártál eddig? Tudod mennyi az idő?

- Kicsivel múlt fél tizenkettő. Gondoltam hazasétálok, tudod hosszú napom volt.

- Persze, és az ennyi ideig tartott? Idáig érzem az alkohol bűzét rajtad. Én itthon halálra izgultam magam, mi lehet veled, nem jelentkezel, valami bajod történt, leütöttek, te meg egyszerűen leültél vedelni a haverjaiddal, és tök részegen hazaállítasz éjnek évadján. Nem szégyelled magad?

- Életem, te is tudod, hogy nincs igazad most. Inni tényleg ittam, de nem vedeltem át az éjszakát valami kocsmában.

- Egyedül mi?

- Igen. Kicsit ki kellett szellőztetnem a fejemet, és hallani akartam a gondolataimat.

- Szóval ez neked itthon nem megy? Akkor minek élünk együtt? Minek mondod, hogy szeretsz? Hazug barom!

- Gyere vissza kérlek! Ez most mire jó? Te vagy a mindenem

- Azért készítesz ki? Ez olyan mintha láncfűrésszel simogatnál jeges szélben! Te alávaló érzéketlen…

- Ezt neked hoztam…

- Azt hiszed, ez majd mindent szépen elrendez? Tudtam én, hogy vaj van a füled mögött! Tudod mit, nem érdekel! Dugd fel ezt a csokrot! Én ezt már nem bírom, adj egy ezrest most azonnal, mindjárt jövök!

- Tessék! De hová mész? Hallod? Felelj már!

Koppan az ajtó, halványan dereng a lámpa fénye, homályba borítva a teret. Recseg ropog a fa lépcső felfelé a galériára, és már csak pár vontatott lépés az ágy. Ennyi, poló, gatya, zokni le, engedni a gravitáció ólom súlyának, és a fáradság jeges kezének. Így kell kizuhanni a valóságból, át a puha álmok világába. Nyugalom, béke, harmónia, olyan, mi tán nem is létezhetne ennyire, ám mégis túl valóságos. Forró, lüktető, de súlya van. Mozdul és elernyed majd újra és újra. Kinyílik a szem, a felhők eloszlanak, újra sötét szoba, és egy meztelenül lovagló pazar test a másikon. Ennyit az alvásról.

- Te mit csinálsz?

- Fogd beeeh…

- Tee…

- Csend! Engedd el magad! Hhh! Ha már vagy annyira dög, hogy be se néztél a konyhába! Ááhh!

- Azt hitteem, hogy…

- Te csak ne hhhhiggy!

- De bébi, ezt nem bírom sokáiiiiiiii...

Csatt! Majd megint.

- Ezt most miért kellett! - Kussolj! Már alig bírtam magammal, de haragszom rád! Nem érdemled meg az élvezetet!

Néma csend. Perceken át. Kínos hallgatás. Egy hangtalan könnycsepp csöppen, majd felszakad a gát, és elszabadul az özönvíz.

- Te semmibe veszel engem. Le se szarod mit gondolok vagy érzek, csak magaddal vagy elfoglalva. A te napod, a te melód, a te gondolataid és a te problémáid. Mindig csak te, mintha én nem is léteznék számodra. Egy rabszolga vagyok melletted! Főzök, mosok, takarítok, kielégítelek, és semmi köszönet, hála vagy kedvesség nincs irányomban felőled. Egyszerűen kihasználsz…

- Ezt hiszed?

- Ne szólj közbe! Egyszerűen megalázol! Az is megfordult már a fejemben, hogy én már csak az itthoni kapcád vagyok, és másnál keresed az örömöket, mást szeretsz…

- Drágám, sajnálom tiszta szívemből, hogy így érzel, de várj, kérlek egy kicsit. Csak egy pillanatot!

- Most meg hová mész? Hallod gyere vissza. Mit keresel a kabátodban? Tudod, ha most egy … áhh, de ezt nem nézem ki belőled. Ilyen neked eszedbe sem jutna ennyi évnyi együttélés után…

- Profi vagy abban, hogy megöld a helyzet pátoszát. Tudod miért mentem kiszellőztetni a gondolataimat? Hogy ma este le tudjam rázni a világot magamról, és teljes mértékben csak veled tudjak foglalkozni. Végigsétáltam a parton, végig jártam minden olyan kedves helyet, ahol oly sok évvel ezelőtt leültünk egy padra, elszívtunk egy cigit, bort ittunk, vagy épp csak a csillagokat néztük, míg hallgattuk a hullámok lágy loccsanását. Ez a dobozka végig markom börtönében volt, szorítottam, mintha csak ez út alatt az összes érzésemet irántad átvenné, és közben az járt a fejemben, miként kérjelek meg. Igazad van, annyira el voltam foglalva magammal, és azzal, hogy ellenállhatatlan legyek számodra, hogy el is felejtettem az időt. Igazad van, eszembe se jutott, hogy esetleg itthon vársz haptákba vágva, romantikusba öltöztetve a kis fészkünket, csak hogy végre egymással foglakozzunk. Kérlek, bocsáss meg.

- Te tényleg egy gyűrűt vettél nekem?

- Igen. Szeretném, ha én lehetnék az a férfi, aki minden szeretetet és segítséget megad neked. Szeretlek. Szerelmes vagyok beléd az első pillanattól kezdve. Szerettelek mikor még a világot járva kerested önmagad, és akkor is, mikor itthon kétségbe esve kilátástalannak láttál mindent. Az, hogy másnál keressem a boldogságot, elképzelhetetlen számomra. Azért kelek fel minden reggel, az ad erőt, hogy kinyissam a szemeimet, tudom, téged láthatlak meg először. Azért vagyok képes minden áldott nap dolgozni, mert tudom, így meg tudjuk valósítani azokat az álmokat, amiket együtt dédelgetünk. Te adsz értelmet az életemnek.

- Tessék, és már megint csak te. A te életed, a te terveid, és a te pénzed, amiből meg akarod őket valósítani

- A mi életünk, a mi terveink, ahogy most hívtad őket és nem utolsó sorban a mi pénzünk, mert együtt kerestük…

- Baszd meg a pénzt! Leszarom, érted, leszarom! Bármikor új életet kezdek, bárhol, és ezt nem akadályozhatod meg!

- Csináld csak! Igazad van! A te életed, és én csak magamhoz akarlak láncolni! És csak is önös érdekből! CSAK MAGAMÉRT! Egyet érthetünk abban szerintem, hogy én csak egy hatalmas hazugság buborékba rángattalak bele, hisz te ezt az egészet nem is akartad igazából, és rabszolga sorban senyvedsz évek óta. A szex rabszolgám, nem? Hisz álmomban rántottalak magamra az előbb is, és képtelen voltál tiltakozni, nem?

- Te mekkora egy tahó tudsz lenni!

- Neked meg elment az eszed!

- Azt mondod?

Csatt, majd egy csók. Két másik csatt! Egy lökés megsegítve a gravitációt, és a nyereg nélküli lovas újra vágtat.

- Most veszekszünk vagy szexelünk?

- Lehet a kettőt egyszerre is, nem gondolod?

Csatt!

- Megérdemled te szemét!

Csatt! Csatt!

- Aúúú! A fenekem! Ez fájt! Áhhh! Júúj, még sosem éreztelek ennyire egész benn. Én ezt ehegyáhltalán nehhm értem…

- Ne is! Nem ér a nevem, biztos az ördög bújt beléééhm… Lenne kedved most így névtelenül hozzám jönni?

- Meg akarsz gyűűhűrűzníííí…?

- Csak ha TE is szeretnéd…

Nyugalom, béke, harmónia, olyan, mi tán nem is létezhetne ennyire, ám mégis túl valóságos. Forró, lüktető, de súlya van. Mozdul és elernyed majd újra és újra. Kinyílik a szem, a felhők eloszlanak, újra sötét szoba, és egy csendesen szuszogó test a másikon, egy apró kéz, mi nyugodtan pihen a nagyobbon, egy pici villanás, ahogy a hold megcsillant a fémen. Koporsószerűen ölelő baldachin, mi most a végtelent nyitja meg. Az élet szép, csak te, világ vagy beteg…

Akkor is

Az mikor mosolyogva rám nézel

Közel, távol ki tudja, mit érzel

Keresve se találhatnék nálad szebbet

Olykor makacs módon kötöd az ebet

Rád pillantva, mégis élethez kapok kedvet

Ilyenkor úgy érzem, itt még senki sem járt énelőttem

Senki fia sem értheti, melléd miért is kerültem

Kebled igéz, jaj, oly gyarló vagyok

Így süllyedek nyakik, de ajkam még gagyog

Véred pezseg, körülötted minden ragyog

Álom leány, tőled szárnyra kapok

Nélküled keserű a méz, szomorú az élet

Léhűtő voltam, ma már a miértnek élek

Ajkaid mint a kéj, az élettel teli végzet

Ki kell ábránduljak, Te tényleg ezt kéred?

Árny

Lágy melódia száll magasra fagyos éjszakába

Megtöri mocskos víznek hideg locsogása

Lenge árny csendben suhan tova fáról fára

Rápihen egy szőke fürtökkel borított női vállra

Alakot ölt, kéretlen találja meg keresett helyét

Szemébe néz, ajakát nyitva ontja mézes meséjét

Csudálva bámulja, fújja közben a karikát

Édes füst lepi be a zöldülő lukacsos aurát

Teret és időt elhagyva ész vesztve fodrozódó setét est

Gyertyafényben úszva egymásnak feszül két hevült test

Kiürült palack, feldőlt pohár, széttépett ruhák teteme

Mámorban fürdő szerelem egy igen konkrét esete

Becézgető ajkak, simító puha ujjak, lágy ölelés

Harmonizált mozdulatok, földöntúli lélekürülés

Ismeretlen ismert mozdulatai, felkelő nap sugara

Mielőtt szétfoszlana, még egyszer elmerül jogara

Cafatokra tép

Cafatokra tép, majd megrágcsál,

Ízlelget, de le nem nyelne

Érezteti, nem hibáztál

De még sincs megelégedve

Szavaink hazugok, magunknak s egymásnak

Mit sem értenek, kik minket kívülről látnak,

Mikor suttogunk, remélve másik ezt várja,

Dorombolunk, búgunk, násztáncunkat járva

Mint galamb nyaka körül végzet macskája

Néha azt kívánom, bárcsak hagynánk a …

Nem tudnánk, mit akarunk?

Habos szájú maszlag!

Rettegjük önmagunk

Bár szálink egy irányba nyúlnak

Nem vagyunk hibátlanok

De hinni akarjuk

Dzsungelre született vadok

Ápolt bunda, levágott karmok

Miért? Miért ne? Miért ne így?

Tán túl passzolunk?

Végzetünkbe lovagolunk?

Kimondatlan egymás akarjuk…

Sok szerepre csak két kezdő szereplő

Minimál költségvetésű kőkori esküvő

Újra,s újra járjuk érzésink kálváriáját

Próbálva kikerülni az élet ránk rótt átkát

Erősek vagyunk, bátrak, vannak elveink!

Nem hagyjuk, csak fojtva lángolni génjeink

Kitartunk, betartunk, ám titkon mégis kívánjuk

De akkor is, ha kell hajnal hasadtáig várunk

Majd mélyen elmerülve gondolataink folyamába

Tekintettel karolkozva zuhanunk álmaink homályába

Néma önző fátyol, mi alól vergődő érzés próbál szárnyra kelni

Nem kisajátítani, csak érezni, csókolni, ölelni, önzetlen szeretni

Csak kérnem kell

Csak kérnem kell, és megkapom!

Rendben, legyen, őt akarom!

Talptól skalpig, s az utolsó porcikáját

Tudjam meg szívének kedves kívánságát

Lopott simítása helyett forró ölelését

Mosolygó szembogarának fénylő tündöklését

Csókjának mézét érezni a számon

Egy egész életen át? Azt sem bánom

De állj! Védő kéz akarok lenni,

Ha félsz, s fázol szorosan átölelni

Biztos vár, mi békét sugároz feléd

Bármikor, bárhol, mikor csak kérnéd

Kopott ósdi póráz helyett, min rozsdás lánc zörög

Szél kendejét küldöm, a szabadság mindig örök

Sötét dohos ketrec, csak a bolondok mentsvára

Félnek rájuk talál, féltékenységük zöld sárkánya

Lila köd, mit megvilágít egy bíbor veres fátyol

Kis sárga madárka, mi keblén rózsabimbót pátyol

Közös hazugság, mit most a másik hallani akar

Fehér érzelmek, miket még, fekete lepel takar