Hozzáért a fogamhoz a kis összesodort papír száracska, ráharaptam, letéptem, majd a nyelvemmel össze gyöngyöltem. Hülye szokásom. Öngyújtó előkészülve pihen a tenyeremben, most szikrát kap, és fellángol a cigaretta előtt. Nem ér a lánghoz, én szívom hozzá. A galacsin a tenyeremben landolt, és akarva akaratlanul is göngyölgetem tovább. Még hülyébb szokás, de néha jó ötleteket ad. Az ablak apró résnyire van nyitva, hogy a füst kiszállhasson, de mi ne fagyjunk meg. Előttem fekszel az ágyon, szemed vadul pásztázza a monitort, cserélgetve a zenék kavalkádját, elütve az időt. Hajnal van, ilyenkor mindenki más még alszik, vagy már ébredezik, mi mégis most kerültünk csak ide. Ez pedig a levezetése volt az estének.
Egy zöld gyertya halvány narancs fényben látom csillogni apró szembogarad, engem figyelsz, én pedig téged. Egy szót se szólunk percekig, csak szemezünk. És az ujjaim csak görgetnek tovább.
- Fogadjunk!
- Miben? – kérdezel vissza kacéran.
- Hunyd, be a szemed kérlek, és meglátod. – ezzel fogom a kis papír golobisomat, és felegyensúlyozom a nózid hegyére. Nem akar egykönnyen ottmaradni, de végül csak én nyerek, és megállapodik. – Szóval, fogadjunk, hogy nem tudod húsz percig úgy egyensúlyozni, hogy nem esik le egyszer sem, történjék bármi is.
- ÁÁÁ, simán megy!
- Nem hiszem! Tessék megmutatni! Ha nyersz, tiéd egy üveg whisky!
- Hmm, nyami! Na lássuk!
Ezzel elindult az óra. Legalábbis el kellett volna, de helyette a kezem kélt vándorútra. Nem bírta magát, és végigsimította az öved felett lévő finom puha bőrt. De lágy, de finom, akár a bársony. Átsiklott a köldöködnél, és elkezdte újra felfedezni az oly szeretett testedet. Egy ici pici remegés, egy halk sóhaj.
- Hékás, csalni nem ér!- Förmedtél rám, de inkább erőtlen kijelentés volt csak, mint dühödt parancs.
- Figyelj, hogy le ne essen szerintem!
Elhasalok melléd, így ajkaimmal pont elérem a köldöködet. Egy apró, lehelet finom puszit dobok rá, majd köré is. Végigsimítom az orrommal, mit az előbb a kezem járt be, és magamba szívom a belőled áradó fenséges illatot. Felkönyökölök fél kézre, majd folytatom a cirógatást. Milyen cél vezérli porcikáimat? Hozzád érni? Magam mellett érezni? Örömet okozni, és ez által örülni? Kit érdekel!? Az agyam bal féle próbál bármi rációba kapaszkodni, de a jobb oldal az ösztönökkel kíméletlenül elnyomja. Mutató ujjammal lejtek egy utolsó kört, majd elengedve nyelvemet lágyan belenyalok az apró gödörbe. Ajkaimat megnedvesítve megcsókolom, újra és újra. Mélyen felsóhajtasz, és beletúrsz a hajamba. Ujjaid elernyednek, majd újra összezárulnak, köztük lágyan siklanak a tincsek.
A combod lett az újabb kiszemeltje ujjaimnak. Az érdes kordbársony csak korbácsolja a fantáziámat, így lassacskán megtámadom azt a kis csomót az övek használt nyakkendődön, majd folytatom az ostromot a gombok és a cipzár felé, miután elengedett. Így, a nadrágodon keresztül is érzem mennyire felforrósodtál. Képtelen lennék most abbahagyni, de nem is akarom és ahogy érzem, te is így lehetsz. Finoman becsúsztatom a kezem azon a kis résen közted és a szövetek közé. Mikor először érek a forró, és nedves bőrödhöz megrándulsz, és érzem, ahogy lüktetni kezdesz. Ujjaim finoman simogatnak, nem zaklatnak, csak becézgetnek. Nyelvem ugyanezt teszi kicsivel feljebb. Nem tudom, hogy percek vagy csak másodpercek teltek el, de azon kapom magamat, hogy két kézzel, óvatosan megszabadítalak a nadrágod börtönétől. Csak a vörös harisnya maradhat.
- Szerintem letelt már a húsz perc… - sóhajtod alig hallhatóan.
- Szívem, még csak öt perc telhetett el – hantázom, mivel eszembe se jutott az órára nézni eddig – Csak nem nehéz egyensúlyozni?
- Dehogy, simán megy, a whiskyért bármit – így a következő sóhaj.
- Helyes, akkor csak összpontosíts tovább – mondom kacér mosollyal a számon.
Gondolok egyet és lehuppanok az ágy mellé. Felhúzott lábacskáid szinte őrjöngve hívogatnak, én pedig engedek a csábításnak, és megcsókolom illatozó kelyhedet. Az élet íze fedi be ajkaimat, mit nyelvemmel mohón lenyalok. Combjaid hirtelen rabul ejtenek, és nyakam körül összekulcsolódnak, mint valami meleg puha sál. Istenem, de szeretlek, gondolom és megcsókollak még egyszer, ezúttal hosszabban. Nyelvem sem marad tétlen, végigszalad le s fel apró ajkaidon, majd körüljárja lüktető bogyócskádat. A kezed ismét a fejemen, húzol magad felé. Ha te így, hát akkor én is! Mivel nyelvem lefoglalja a vad tánca édes rügyecskéddel, eddig tétlen kezeimet hívom újra segítségül. Ujjaim szinte végigcsúsznak tűzforró öleden, majd meglelve az apró pici barlangodat lágynak belemerül.
Az egész tested beleremeg, még jobban magadhoz húzol, és mélyen felsóhajtasz. Mutató ujjam mellé lassacskán betársul a középső is, és együttes erővel folytatjuk ostromodat.
- A francba!- mondod erőtlenül – leesett…
- Sose bánd! – mondom, egy pillanat szünetet hagyva neked, majd újult erővel rohamozlak tovább. Csípőd táncának ritmusa aszerint változik, ahogy ujjaim merülnek el benned majd újra kibukkannak, de hallom, légzésed is változik, egyre mélyebb, egyre gyorsabb. Nyelvemmel körbe- körbe fickándozok, míg ajkaimmal körülzárom puha husikádat, nem túl erősen, de meg- meg szívom, nem hagyok neki békét. Kezed erőtlenül markolja már csak a hajam, ha nem mozognánk, szinte csak pihenve várná, hogy újra visszanyerd tested fölött a hatalmad. Érzem az ujjaim mellett kicseppenő harmatod, mi lassacskán tenyeremben gyülekezik, megnedvesítem vele hüvelykem, és finoman lejjebb csúsztatom. Meg is van. Pajkosan dörzsölgetni kezdem a popódat, melynek eredményeképp végképp megadod magad, görcsösen összefonódnak lábaid a nyakam körül, két kézzel túrsz egy utolsót szabadon lévő üstökömbe, majd hosszan felnyögsz. Remegésed felerősödik, csípőd emelkedik, majd hirtelen, mint a kötelét vesztett marionett elernyedsz.
Tudom milyen érzékeny minden érintésre ilyenkor a tested, ezért vigyázok rád. Óvatosan kihúzom ujjaimat, még egy utolsó lehelt finom csókot varázsolok illatos bibédre, mit újabb remegés követ, de ahogy jött el is szállt. Feltápászkodok a földről és melléd fekszem az ágyra.
- Végre! … Köszönöm… - rebeged szinte hangtalanul és megsimogatsz – annyira hiányzott már.
Ajkamat szólásra nyitom, de rájövök bármit is mondanék, az csak megölné a helyzet pátoszát, így inkább megpuszilom az arcod. Hallom apránként helyre áll a légzésed, de tested még mindig tüzelve ontja a forróságot. Egy kevés mozgolódás és már helyes irányba fordulva oldalvást nyúlunk el a keskeny ágyon. Hozzám simulsz. A gyertya fénye meglebeg, ezzel lejt békés táncot a sötét falon.
- Nyertél egy üveg whiskyt…
- Inkább fogd be, és bújj hozzám egy kicsit, érezni szeretném, hogy még itt vagy…
