2012. 09. 28.

Vadász


Sietős, ijedt léptekkel kecses pata topog avaron
Zizegős harasztot keresve a barnálló őszi talajon
Alakja pompás, igazi dicső trófeának illő
Ránézni megváltás, de kezet emelni sértő
Vérében vad ösztön halk osonásra készteti
A keszekusza bozót mögül sose tudja ki lesheti
Settenkedik, körülnéz, a sűrű légből mélyet szimatol
Túl nagy rizikó? Pata kapkodva tova iramol
Enyhe remegés fut végig feszült izmos combján
Hátráljon még, vagy lépjen túl félelmének pontján
Élénk vita kavarodik szíve s esze között
Nem tudja miért, de már döntött

Értelmének kulcsa remélte hatalmában van
Sorsa közbeszólt, az erdő sötétjéből, halkan

Surrogva moccan egy alak a buja fák között
Zavarodott falevelek keringőznek lépte fölött
Akarat, netán féktelen vágy hajtja lépésről lépésre
Rálépett már, így vére hajtja útjának végére
Vakon botorkál némán, fél, hogy elriasztja
A csodás prédát, mi kedvének választottja
Sejtelmesen oson, de lelke nem hagyja
Tettének mezejére érve bátran vállalja
Kedvesen mosolyog, kezét nyújtja felé
Elrettentő mivoltját sorra el nyelé
Dörmögő hangján csábítani próbálja
Vezeklően elbődül lényének vad orkánja
Elővillanó rejtett való, felvillan az igazság
Lehull a lepel, megsemmisül minden gazság
Önfeledten szabadul fel az éltető vigasság

Suttogó fák árnyékában békét lel vad s vadász
Zenél körülöttük a természet, dalát ontja a Világ
Eltűnik tér s idő, helyére tiszta szeretet lép
Reményekkel átitatott boldog vágyakozó kép
Euforikus bizsergés, mit mindketten éreznek
Leplezetlen nyíltság, köreik egymással érintkeznek
Merítenek egymásból, az apadhatatlan erőből
Elmarad mögöttük a bú, mi minden szépet felőről

2012. 09. 26.

Lombos fa


Lágyan cirógatta a tájat forró száraz nyári szellő
Fölös volt a ruha elég volt egy kendő
Kézen fogva sétálgattunk csobogó pataknak partján
Önfeledten élveztük, lángoló Nap süt le ránk
Ágas bogas lombos fa, alatta hűsítő árnyék
Amint rágondolok, alá pokrócunkra mindig vissza vágynék
Ahogy összebújtunk rajta, szorosan, szerelmesen
A legszebb ajándékot kaptam Tőled Kedvesem
Csókjaid tüze olthatatlan perzselte ajkam
Elborítottad nyakam vele, mint egy pihe puha paplan
Édes ízét nyelvednek holtom napjáig sem feledem
S hogy a vágy hullámai miképp ringatóztak kebleden
Összeforrtunk Te és Én, meg a nagy Világ
Együtt éreztük virágzó mezőnk balzsamos illatát
Ajkunk egynek fonva lehelte ki szívünk sóhaját
Ezzel csillapítva fortyogó vérünk áhított óhaját
Kacérkodva kacagtak Ránk az égen a vidám csillagok
Belém égett örökre, hogy szemed rám ragyogott

2012. 09. 25.

A hurok közepe


Nem a fátyolos múlt, 
Nem is a ködös jövő
A pillanat mely éltető erő
Nem táplál hiú reményeket,
Folytott vágyakat
Nem háborgatja
Múltban elkövetett hibánkat
Csak az itt, s csak a most,
Többi néma semmi
Mit megélsz,
Nem tudják elvenni

Oda sercintve


Pocsékló hamis tettek, mitől gyomrod fordul
Arrogáns lihegés miképp dühödt vágyad tombol
Riadt tekintet, mi belül darabokra rombol
Ajnározás,mit komolyan egyikünk se gondol
Jövőnk lángokban, hol rettegés tüze tombol
Diadalára a magányból egy igen mélyet kortyolj

2012. 09. 23.

Végtelenbe... .. ...


Napja van ma, s újra egyedül ülöm
Hiába keresnéd, arcomon szemernyi öröm
Számban Véres Mária keserű íze kavarog
Kezem megbotlik, ujjaim közt a toll dadog

Rád! Rólad! Érted! Téged! Neked!
Ajkamra akaratlan csak ezek jönnek!
Szíved! Tested! Lelked!
Szemem elé álmot szőnek!
Veled! Melletted!
Össze fűznek...

Megtanultam várni, más dolgom sincsen
Legfontosabb vagy, az egyetlen Kincsem
Most Ránk emelem, s a vágyott mászókára
Mert hiszem, szívemnek még szíved a párja

2012. 09. 20.

Ébren álmodom



Mint éjjeli égen a legszikrázóbb csillag
Látom magam elött szemed miképp csillog
Édes mosolygós vonalát ici pici szádnak
S ajkaidról a szavak vidám énekként szállnak
Selyemnél is finomabb bőr gyönyörű nyakadon
Ízedet most is érzem cserepes ajkamon
Lágy ujjaid érintése bizsereg még karomon
Rólad álmodozom mindig, ébren, szabadon

2012. 09. 10.

Hízelgő Alkuszás Lényünk Átkát Leírva, valamint az öt lépcsője


Elvesztettelek, de nem én akartam így
Leírtál, s nyakamba raktad e cipelhetetlen kínt
Undorodva mondtad nekem az utolsó szavakat
Taposva a bennem élő mihaszna vágyakat
Aljasnak titulálva még meg is aláztál
Sikamlós kitérőkkel porig gyaláztál
Ítéleted, én többé már nem érdemellek meg
Tönkre vágta szívemet, s szerinted épelméjűségemet
Ám míg élek, a remény fűti fel összetört lényemet
S a tudat, rám kacsint még szép szemed

Dühöngök, valahányszor végig pereg előttem ez a kép
Ürességem támasztja testem, mi kívülről ép
Haragszom e? Szerinted? Még szép!

Amúgy nem igaz, mert én is rengeteget hibáztam
Lehetetlen dolgokért konok módon vitáztam
Keresztbe font karral saját szabadságom ódáztam
Ugyanakkor csak kedvedben járni próbáltam

De jaj nekem, ezzel már mire megyek
Egykedvűség, mitől az élet igen remek
Persze álmodok, s benne testem remeg
Reggelente az egész szoba velem pereg
Elcsúszott nappalok, kurta éjszakák
Szorosra húzzák nyakamon a kalodát
Sistereg csak épp az eddig izzó köröm
Zendül ellenem lényem, túlnőttem bőröm
Ingerli fantáziám a Való, mit Benned láttam
Óraműként záródott körém álomtéglákból szőtt váram

Beletörődök döntésedbe, mert így is szeretlek
Elengedlek, ha kéred, bár ettől belül temetnek
Levetettem lelkem ünneplőjét, vissza a sötét gúnyát
Eltűrőm barátaim felém irányuló maró gúnyát
Nyelek egyet, s törésig egymásnak feszített fogakkal tovább lépek
Utálkozzak inkább, mert azzal sokkal többet érek?
Gőgöm ezt diktálná, de vele nevezőre sosem térek
Választottam, hisz úgyis döntéseim súlya szerint mérnek
Átkot vontam magamra, felismertem, s letéptem
Segítve ezzel maradásom még ebben az életben

2012. 09. 05.

A pillanat varázsa


Sercenő pöccintéssel tűz lobban ujjam hegyén
Számban lévő szál vége lassan megég
Édes-keserű füstje facsarva szalad tüdőmbe
S kifújva ülök fel egy alacsonyan szálló felhőre
Mosolyom fülemig ér, még a homlokom is kacag
Teljesen hidegen hagy most mindenféle földi vacak
Repülök én is hahotám után fel, oly könnyedén
Összezsugorodott alattam e bűzölgő förmedvény
Élvezem a pillanatot, hisz a múltam s jövőm átlátszó
Kinyitotta álmos szemeit a bennem alvó vadászó
Hús vér préda helyett most az öröm van célkeresztben
Igazából ez új, ilyet így ennyire még eddig nem éreztem
Egyszerű minden, mint a magamnak hozott törvény
Így elkerül az összes mélybe rántó örvény
S mire szívem már kellően ki lesz éhezve
Elmém készen vár, csak Rád lesz élezve
Ha kétely esetleg még mindig mérgezne
Hogy is volt, mikor Szíved Szívemet kérdezte?

2012. 09. 03.

Égbe szökő vízsugár

Lusta köd emelkedik fel a sírkövek árnyékáról
Elbúcsúztatjuk szerettünket e zabolátlan világától
Ki tegnap még hús és vér, lélegző lélek volt
Ma az égbe viszi a víz, a halott szürke port
Ez már nem ő, csak egy mállott porhüvely
Hisz lelke a tiszta égen táncol már az ősökkel
Rögös útja egy csapásra megszűnt létezni, elfogyott
S mi, kik maradtunk, tanakodunk, maga mögött mit hagyott
Az égető üresség, mely most keservesen fáj
Idővel elmúlik, elfelejt gyötörni tán
A nyom, mit szívünkben hagyott sosem kopik
S ha e sötét éj után végre már hajnalodik
Meglátjuk az ékes fényt, mit nekünk adott
S újra érezzük a szeretetet, mit szívünk Tőle kapott

Lelkünkben élsz tovább, míg itt bent dobog
S a vén Idő felettünk is végleg el robog