Vérportya

Farkas szalad esztelen sötét éjszakában

Nem tudja mi hívja, csak hajtja, várja

Vér szagot érez, a vén Hold is csalogatja
Össze sejtje szinte üvölti, már mióta halogatja

Nem kell józan ész, sok is volt belőle

Szunnyadó ösztöneiből kapott új erőre

Rohan vadul átvágtatva erdőn, s bozóton

Tudja, megállja helyét bármiféle úton

Nincs miért megállni, túl jutott már a ponton

Állítaná meg valaki, teremne előtte kordon

Fel-fel üvölt kínjában a néma égre

Gyúlna fel előtte Esthajnalnak fénye

Tüske böki talpát, ág tépázza bundáját

Rég elhagyta már az otthon melegének kormát

Meg kell még tenni, ezt az utolsót, ezt a tornát

S utolsó pillanatban veszi észre szakadéknak ormát

Hegyek mögött a  köd fátyolos messzeségében

Számára még ismeretlen, völgyek, dombok élnek

Tovább menjen, megtorpanjon, behódoljon?

Ezer éve átsuhant ezen az önfeledt boldog koron

Lehiggadjon, elvakuljon, sorba állva robotoljon?

Majd észrevéve elmerengett egy kedves folton

Magányos farkasként falkáját már rég elhagyta

Nem is tudja, volt e valaha így elárvulva

Nyál az vagy verejték, kikopott már színe, bűze

Most kapott észbe, milyen mocskos is szőre, bőre

Szégyenében hogy is vonja magát kérdezőre

Ha tehetné, most váltaná irányát süllyedőre

Jó volt valamire? Megérte ezt tenni?

Már megint maga miatt kell nyelni?

Feltekintve az ég ismét üressé fogyott

Telt alakjából már a Hold is lejjebb adott

S válaszokat megint senkitől sem kapott

Némán ballag vissza ismét vérének áldozata

Csendben, magában, vezeklését vitatja