A fagyott város leomlott utcáján
Egy tank járőrözik ezen az éjszakán
Védi a területét, akár egy oroszlán
Hisz otthon várja egy formás orosz lány
Otthon, mit jelent már e szó?
A ház ledől, benne a családi torzó
Ő megúszta, mert akkor volt a toborzó
A maradványokat pedig már befedte a hó
A jeges fegyver súlya lehúzza a karját
Az övén lóg egy füst és egy repeszgránát
Minden harccal töltött perc táplálta haragját
De a megölt németek száma nem enyhítette bánatát
Bent a tankban két társa elő melegít
Pár pohár vodka után a hangulatuk meghitt
Mínusz 32 fok van az éjszakában odakint
A búvónyílásban állón a jeges szél átsüvít
A homályban nem látják, hogy árny mozog
A tank hangja elnyomja, hogy két láb csoszog
Az utca közepén egy pillanatra megáll, lekuporog
Hirtelen mint a szellem elillan, majd egy bagoly huhog
A lánctalpak lassan ették az utca havát
Azt a havat, ami eltakarta a taposó aknát
Ami már csak méterekre várta, hogy beteljesítse sorsát
Hogy elpusztítsa a tankot, s vele együtt három orosz katonát
Robbanás rázza meg a pokollá vált kis utcát
Ahogy darabokra tépte, mikor elérte a bombát
Az ormótlan lángoló fémszörny már nem vívja haláltusáját
Megadta magát, hamuval mocskolva az amúgy is mocskos utcát
Nap égette repedezett fakó tető
A sarkából kukkol egy roham bilis fő
Az utcára mered kezéből egy rideg cső
Szeme előtt célt leső, halálpontos távcső
A tűző napon nem mozdul senki
A tetőn nincs árnyék, fedezék meg semmi
Nem szeretnék most német lenni
Mert ha kiszúr egyet, a fejét fogja célba venni
A száraz homok mint milliónyi karom
De a katona csendben tűr, akár egy barom
Forgó szél süvít át a töredezett falon
Homokkal borítja barátunk, durván, vadon
Nem mozdul, mert nem tudja honnan lesik
Ha megtudja, lehet feje a porba esik
A lövészek ezt elkerülve azt teszik
Hogy az ellenségüket rejtőzködve várják, lesik
Drága vérét nem akarja, hogy a por igya
Otthon várja hű neje, és cseperedő fia
Nem akarja, hogy helyét átvegye egy mostoha
Mert ő az életét a hazáért odaadta
De az ellenfélnek is lehet ám gyereke
Ugyanúgy él, gondolkodik, és neki is van lelke
Annak is van egy megszokott élete
Ha erre gondol nincs az egésznek értelme
Gondolja magában vagy ő, vagy én
A csatatéren a katonáknak nincs más remény
Csak akkor marad életben, ha szíve kemény
Itt a könyörület egy fikarcnyit sem ér
Nehéz köd lepi el a partot
A tenger magából ontja a mocskot
Szilánkokat, hullákat, szarrá lőtt roncsot
A parti testek közé mossa a véres habot
Három nap alatt a strandból vérfürdő lett
Egy kegyetlen mészárlás, mit a német rendezett
Miben kevés náci és annál több szövetséges értelmetlen elesett
De Hitler az egészen, csak őrjöngve nevetett
De ő nem volt itt, mert bunkerében lapult
Míg katonái ezrei a partvonalért harcolt
Szegény droidok, kik megtették mit ez az eszelős parancsolt
Megölik a partraszállókat, és ha kell feldobják a bakancsot
Nem tudtak semmit, se hogy hol, se hogy mikor
Csak annyit hogy a napokban reggeltől estig valamikor
Egy több kilométer hosszú parton szinte akárhol
Amit bunkerből lestek a távolból, a még megmaradt radarról
A katonák megbuktak, a Szövetség partra szállt
Bár hatalmas veszteségekkel vette meg talpát
Mégis győztesként zárta le a csatát
És összeszorított véres ajakkal, mutatott a Fürernek a farpofát
Hatalmas pusztítás, kiégett roncsok mindenütt
A túlélők nagy része a város mellett összegyűlt
De volt ki a romok között még képzelt árnyak elöl menekült
Ki a csatától az őrület karmaiba menthetetlen bekerült
De most jön még a java, amiért tulajdonképpen jöttek
Hisz a tervezettnek csak tizede mit eddig öltek
Ha tudnak, a Földről minél több németet kiűznek
Hisz a béke a cél, de a náci pártnak végleg lőttek
A Kreml fala mellett néma mécses sor
A gyenge árnyék az erős falhoz simul
A tömegsírban nyugvók, haragja tán csitul
De a fájó emlék mély sebe már sose gyógyul
