Sercenő pöccintéssel tűz lobban ujjam hegyén
Számban lévő szál vége lassan megég
Édes-keserű füstje facsarva szalad tüdőmbe
S kifújva ülök fel egy alacsonyan szálló felhőre
Mosolyom fülemig ér, még a homlokom is kacag
Teljesen hidegen hagy most mindenféle földi vacak
Repülök én is hahotám után fel, oly könnyedén
Összezsugorodott alattam e bűzölgő förmedvény
Élvezem a pillanatot, hisz a múltam s jövőm átlátszó
Kinyitotta álmos szemeit a bennem alvó vadászó
Hús vér préda helyett most az öröm van célkeresztben
Igazából ez új, ilyet így ennyire még eddig nem éreztem
Egyszerű minden, mint a magamnak hozott törvény
Így elkerül az összes mélybe rántó örvény
S mire szívem már kellően ki lesz éhezve
Elmém készen vár, csak Rád lesz élezve
Ha kétely esetleg még mindig mérgezne
Hogy is volt, mikor Szíved Szívemet kérdezte?
