Horgonyt fel!

Vitorlát bonts, hajót szélirányba

Lobogót fel, az egész Világ lássa

Kifut a kapitány, repíti a bárka

Nem várja már a parton semmilyen mátka

Ez kalóz sorsának kínkeserves átka

Bejárja majd a végtelen óceánt, az összes szigetet

keresi mit rabolhat, az elásott kincseket

Ha látnátok, jobb ha távolról sem intetek

Falja a hullámokat, széttépi a tajtékot

Véres lelke csak a tengeren lel nyugodt hajlékot

Ennyi

Miért gyötör, szinte őrült mosolyával a gyönyör?

Miért taszít el? Miért lök ki a körből?

Mi eddig éltető volt, tiszta és őszinte

Hogy vadászhat most darabokra tört szívemre?

Mindenem átadtam az érzésnek, mindent megmutattam

Cserébe, hogy hazug és őrült vagyok, kaptam

Megosztottam Veled azt amitől én Én vagyok

Most pedig saját álmaim hullámai alatt fuldoklok

Látlak lent a parton a köveken és a fákon

Utcán sétálva a falon egy festett rajzon

Üvegnek frissen megtekert szájában, üres pohár alján

Bármerre is nézek oly kietlen a magány

Mi eddig pezsdített, most mérgezi az életem

Túl sok az egy irányba mutató véletlen

Véletlen? Minden mögött van egy miért, csak rá kell lelni

Ha megvan a cél, érte kell menni és tenni

Ennyi

Sötétté halványul

Sötétté halványul most körülöttem minden

Az Egyetlen vagyok, senkim sincsen

Egy pár rím és hozzá dallam

Érted ismét újra meghaltam

Visszaszállt rám, mit eddig akartam

Két kézzel a kéjes életet habzsoltam

Kinek, mit, miért és hogyan mondtam

Most már látom mit és hol rontottam

Testem arany kalickában, lelkem fejemben

Büntetésem, gondolkozzak azon, mit tettem

Választ viszont nem kapok, felégettél mindent

S vele együtt lángolt, mi virágzott itt bent

Átfordult a kocka, pedig már sok éve dobtuk

Játszmánkba azóta több szereplőt vontunk

Egy pillanatra úgy tűnt, megleltük a pontunk

Ám szerelmed egy dobbanás alatt dühhé forrott

Eldobtál, mint egy szétcincált véres rongyot

Indulj!

Úgy mennék már napok óta, csak hova?

Sokat voltam egy helyben, úgy tűnnék el tova

Végcélom? Élni, s végre boldog lenni

Közben arra a híres asztalra olyat tenni

Mi lelkemnek is békét hoz, nem csak testemnek

Szívizmomat nem éreztem még ennél restebbnek

Parányit moccan, rájön, majd azonnal befejezi

Mint csuklyás, ki áldozatát tompa bárddal fejezi

Érezni, szabad alattam a kanyargós út

Kerekem a messzi végtelen irányába fut

Zabolátlan szél borzolja feldúsult szakállam

Por lepi már vastagon, hol eddig megálltam

A következő kanyart látom, tükrömbe nem pillantok

Szabadon szálljon zeném, még egyet csavarok

Rágyújtok, s másik horizontra fújom kesernyés füstjét

Kéz-lógatva kavarom fel Világnak e szeles üstjét

Majd ahol tetszik tanyát verek, s bevárom a Nap leestét

De álmaimban ott is érzem gyönyörű Szerelmem szerelmét

Merengve az Áprily háznál

Érzem Szellemed, a helyet átjárja hűséged

Tájának szépsége sejtem miért varázsolt

Emléked délután elűzte egykedvűségem

S szívemen tátongó lukra fedést kovácsolt

Fedést vagy feddést, ki hogy nézi

Egy bús vándor ül a porban, s azt érzi

Szerelmes virágszála a közelében nyílik valahol

Ő pedig illata után szimatolva elkeseredve kóborol

De hova tovább, mi legyen a következő lépés

Hisz eddig több száz kilométer, s egy porig érő égés

kiszáradt szíve lépés hallatán vadul kalapál

Egy pillanatra feltűnik egy rá mutató fénysugár 

Majd szerte illan, keserű epét keverve szája szélére

S azt se tudja, miképp ér ezen agyrém végére

Mert távol került Ő, ki olyan közel volt

Szomorú fejet rajzol az égre a vidám Hold

Mászóka

Gyönyörű szép szemüveges kis fruska

Alatta magaslik egy tarka mászóka

Egy szippantás a fránya cigarettából

Úgy érzi minden rosszabb máshol

Szabadság könnyű szárnya szélként hajába kap

Fentről helyeslően mosolyog rá az öreg Nap

Zsibong körülötte a zsúfolt városnak léte

Eddigi életét ilyen boldogan még sosem élte

Hazatérve a lányka csodává cseperedett

Őt látva a férfi szív csapása szaporán emelkedett

Eltűnt az okuláré, a cigaretta megmaradt

Ám úgy érzi, boldogságot azóta sem arat

Még érzi most is, hol nyomta anno a mászóka

Felszabadultan gondol vissza arra az órára

Ott, akkor, saját maga lehetett végre

Örömének könnyei ülnek ki szemére

Most a leányzó felfedezi a nagy Világot

Keresi azt, mit azóta is vágyott

Nem enged korlátokat szabni semmilyen ténynek

Nem csak látja, már melegét is érzi a fénynek

Mi utat mutatott, mutat, s mutatni fog

Ettől kivirágzik, mosolya újra ragyog

Hazatalál e még? Ahhoz kétség sem férhet!

Felnőtt nő tér vissza, mielőtt az őszből tél lesz!

Illatos álom

Álmodozó szemeim szárnyalnak, pilláim csukva

Kezemben az egyetlen illatozó biztos pontja

Úgy fest a mostani szétzilált életemnek

S vakon tapogatózva keresem széleit

E bűzölgő mély veremnek

Elvesztem volna? Vagy eltévedtünk?

Minden máshogy alakult, mint reméltünk

Messze még a vége, érzem, tudom

Csak mennünk kell tovább a megkezdett úton

Még ha most el is váltak, s fura köd lepte is el

Azért utat mutat még a vén Hold, s felettünk kegyel

S a pillanat, mikor újra ujjaink egymásba fonódnak

Részegítő lesz, s a falak végre leomlanak