Úgy mennék már napok óta, csak hova?
Sokat voltam egy helyben, úgy tűnnék el tova
Végcélom? Élni, s végre boldog lenni
Közben arra a híres asztalra olyat tenni
Mi lelkemnek is békét hoz, nem csak testemnek
Szívizmomat nem éreztem még ennél restebbnek
Parányit moccan, rájön, majd azonnal befejezi
Mint csuklyás, ki áldozatát tompa bárddal fejezi
Érezni, szabad alattam a kanyargós út
Kerekem a messzi végtelen irányába fut
Zabolátlan szél borzolja feldúsult szakállam
Por lepi már vastagon, hol eddig megálltam
A következő kanyart látom, tükrömbe nem pillantok
Szabadon szálljon zeném, még egyet csavarok
Rágyújtok, s másik horizontra fújom kesernyés füstjét
Kéz-lógatva kavarom fel Világnak e szeles üstjét
Majd ahol tetszik tanyát verek, s bevárom a Nap leestét
De álmaimban ott is érzem gyönyörű Szerelmem szerelmét
