Hát nem!

Berozsdállt lánc nyikorgó csöndje
Homályos kötelékbe fojtott kíváncsiság
Féktelen csörömpölés, lélek sötétje
Elborult elme önző kérése

Zöngén zümmögő mocskos gondolatok
Lemállott az elrohadt fémketrec
Tört szárnyakkal magasba suhanok
Utánad mélybe szorított foggal csapódok

Hát nem!

Nyugtalan, balga, derűs mosoly
Riadt tekintet csodálat vagy gyűlölet
Mélyhangú némaság mi benned tüntet
Rég fellángolt érzelem tán még fűthet
Csillámlósan lobogó szél sem lüktet
Mit füledbe suttogtam fertelmesen komoly
Szabadság lassú, érdes smirglije újra mar
Nem köt már téged se e oszladozó kar
Kattogó tompa tűjével érthetetlen jeleket varr
Végre megteheted, mit halott ikred akar
Elszabadult az őrült fojtott fogoly

5 perces vers

Hiába töpreng ma lényem

E versemben téma mi légyen

Ötlettelen vagyok éppen

Eltekintést kérek szépen

Írtam már véres várról

Repülőről zuhanó bombáról

Folyóról, partján falváról

Kedvencemről is, a pináról

Fejem lágya nem akar benőni

Nem vágyam gengsztereket üldözni

Bár jó lenne azért néha lövöldözni

Utána egy fa alatt vízparton ücsörögni

Képtelen vagyok felfogni mi az érték

Majd rájövök magamtól, eh de rég ígérték

Nem perc, nem nap, tán az év lett a lépték

Ilyenkor az x mentes korba úgy vissza lépnék

De csak bolond ábránd, nem valós

A felnőtté válás számomra leszarós

Hisz lényem negyven évesen is

Húsz éves énemmel azonos

Nem tudom miért ezt írtam, miért így

Soraim hazugok, még nekem se higgy

Hisz arra mit elértél mindenki irigy

Ne bízz senkiben, csak magad légy