Hát nem!

Berozsdállt lánc nyikorgó csöndje
Homályos kötelékbe fojtott kíváncsiság
Féktelen csörömpölés, lélek sötétje
Elborult elme önző kérése

Zöngén zümmögő mocskos gondolatok
Lemállott az elrohadt fémketrec
Tört szárnyakkal magasba suhanok
Utánad mélybe szorított foggal csapódok

Hát nem!

Nyugtalan, balga, derűs mosoly
Riadt tekintet csodálat vagy gyűlölet
Mélyhangú némaság mi benned tüntet
Rég fellángolt érzelem tán még fűthet
Csillámlósan lobogó szél sem lüktet
Mit füledbe suttogtam fertelmesen komoly
Szabadság lassú, érdes smirglije újra mar
Nem köt már téged se e oszladozó kar
Kattogó tompa tűjével érthetetlen jeleket varr
Végre megteheted, mit halott ikred akar
Elszabadult az őrült fojtott fogoly