Értetlenség sűrű szurka lepi elmém nem fáradva
Gondot adva minden okra, ne gondoljak nőre, s csókra
Éjszakám meg úgy ne múlna, ne gondolnék mostra, s múltra
Nappalaim sorra összemosva egy irányba jeleznek, terelnének arany útra
Boldogságnak bütykös tompa kopott ujja, mutass rám megint, könyörgöm újra
Nem gondolok többé más nőre, s csókra, pompázzon szívemben szerelemének bokra
Csakis jövőre, s vele karöltve az izgő-mozgó mostra, érjen végre véget a lelkem kínzó mustra
