Búcsúlevél a Tüzek Istennőjétől

Kedves Hölgyem!

Bocsásson meg, hogy csak így lenőzöm, ennek egyszerű az oka, Ön a tüzek Istennője, ki kegyetlen, s olybá tűnik ostoba. Bár kívántam már nem egyszer, vágna végig hátán urának láncos ostora, nem ezért zaklatnám, mégsem volnék goromba.

Ezennel kiírnám életemből! … ha tudnám, de nem megy eme tett, hisz Ön számomra oly sok kedves dolgot tett. Várjunk csak! Mit is? Hirtelenjéből egy sem megy, hisz mit okozott, abban nem volt semmi köszönet. Lehet, én láttam szívében csalfa lángot, de félrenéztem, hisz ahogy ábránk mutatja, az csak megszokásból parázslott. Látom, nem esnek jól, túlfűtött lényének ezek a szavak, mint a vízililiom s tavirózsa csokor, miért aznap elváltak fejek s nyakak. Na jó, nem igaz, lehet nem ez volt a virág neve, s nem is halt meg senki, de felesleges lett volna, hisz kegyed száját se ujját napokon át irányomban nem hagyta el semmi. Utána is csak hebegett meg habogott, a növényhez kellő víz káros hatásának tudtam be e nyomokat, míg kedvesem, maga betegségnek színlelte a dolgokat. Vagy nem játszotta, nem tudom, s nem is érdekelne, bár tökéletes volt a hírzárlat, ha esetleg engem kérdezne, mégis egy gyönge kérdés, mi mondókámba, lehet illeszkedne, ha nem, hát bocsánat! Miért? Ennyi lenne az együgyű kérdés, s jön hozzá a magyarázat, bocs hogy általánosítok, de ne, mint minden nő, félre értve hülyeségen játszhasd a … ne haragudjon, most meg tegeztem, fene a gúnyámat, most hogy mondjam tiszta szívvel azt, hogy bocsánat? Azt hiszem, nem fogom, ez lesz a megoldás, hisz úgyse hallgatna meg, s így ajkamat is kerüli a hazudozás. Hisz a miért nem arra bátorkodna vonatkozni, hogy kegyed meg én… Bánja a kánya, keverek s majd újat dob a kártya, ön meg, mint láttam nem kell félteni, mármint ha, mit mondok tetszik érteni. Az érdekelne engem csak csupán, ezt az egészet miért kezelte kegyed ily bután? Rossz szöveg, tudom, de arra gondolom nem gondolt, a másik fél lehet, félti, s ez alatt aggódva tombolt.

De úgy tűnik egy letűnt világ letűnt reményének gyümölcse, ha eztán önre gondolok, jusson eszembe az a kevéske, mikor kedvessége, mosolyt csalt perceimbe. Vagy haragudnom kéne? Ön szerint, az jobb lenne? Ilyenkor hová veszett isteni bölcsessége? Tudja mit! Tudom már, mit teszünk, miközben egymástól érzéketlen búcsút veszünk. Kimutatkozunk, ennyi s kész, mintha bemutatkoznánk, csak fordítva az egész.

Kegyed úgy is légnek néz, önnek nem lesz nehéz, én meg csak tudnám mire fel ez az egész. De sebaj, tán úgy hozza a sors likas bárkája, egyszer még belebotlunk egymás lábába. Akkor, ha úgy gondolja, nézzen a szemembe, majd csak halkan dúdolja, labamba, erre én odahajolva, belesúgok a vadonba, isten hozott újra a karomba…
Doh! Addig meg legyen tüzes s kegyes, hisz mint istennő tökéletes, miképp választ ad saját magának a kérdésekre, s tán egyszer majd felfigyel az értékekre, s ez által nem lesz gyenge.

Örültem, hogy ismerhettem, tisztemet eztán is tisztelettel, teljes foggal, egészében, ellátom rendíthetetlen

Az izzó katlan őrzője, a fortyogó ínyenc nedű főzője, Satanus, aki visszatakarodik oda ahová való, míg ismét teljes nem lesz!