Ha meghalsz, patak leszel? Tiszta, kék és ragyogó?
Apró falvakba girbe-gurbán betérő, életet hozó?
Megfáradt utazónak felüdülést, új erőt adó?
Hosszú életű? Szeszélyes? Mindent akaró?
Tisztaságod mocskolni, senki ne merje
Próba tévőt a sors bottal rútul el verje
Tükrödön nap sugára arany hajként úszik
Vidám ábrák tánca, mibe színes mező tarkít
Ha meghalok füst leszek? Koszos, szürke, mocskoló?
Városokba sunyi alattomos módón osonó?
Létet mérgező, fáradhatatlan rothasztó?
Szétterült? Végtelen? Fullasztó?
Tisztaságod mocskolni. Mégis csak merjem?
Persze! A Sors újra rútul elverjen?
Tükrödön nap sugára arany hajként úszik
Felette a szürke füst áhítozva kúszik
Te tenger leszel, mindent uraló óceán
Mélyen lenn elzárva, én leszek a kapitány
Háborogni támad felszíned, életeket ragadván
Belsődben ott leszek, mint feszítő magány
Ha egy hullámod száraz partra kivetne
Elmorzsolt könnycsepp lennék szemedbe
