Nem tudom megmondani miért, de ide kellett jönnöm
Úgy éreztem ezen a padon kell most kicsit ülnöm
Ott és úgy, mint ha most is csak Rád várnék
Melegséggel tölti el lényemet ez a lombos tájék
Lopva a bokor felé tekintek, hol fel szoktál bukkanni
Bár ha befordulnál, szívem meg sem tudna dobbanni
Megszokott, biztos nyugalom, jól ismert látkép
Próbálok nem agyalni, mielőtt érzelgőssé válnék
Fura, de érzem belül, hogy közelemben vagy
Még nem nyomott el mindent bennem az érzelmi fagy
Bár elkergetne ott felül az a túl ésszerű agy
De szerelmem elmozdulni innen nem hagy
Lelkem összecsomagolva kushad zsebemben
Még sosem voltam ilyen magányos az életben
