Omlásként gyűrt maga alá a délután
Lyukacsos szemfödővel takarva el pupillám
Illatozó álomvilág mi körül vesz momentán
Jelen valóm észrevétlen nyeli le a perceket
Óhajtozva döngetem kapudon öklömet
Lerángatott felhőmről a sivár szennyes valóság
Ellen szegülnöm felesleges határtalan ostobaság
Nélkülöznöm kell azt ami eddig annyira éltetett
Negédessé tette ezt a mihaszna céltalan életet
Elkergetve felőlem a kijáró szürke végzetet
Vérem lassan kering, kérdi, minek siessen
Ellustultak mozdulataim, minden tettem kedvetlen
Lézengek csak bolyongva saját magamban
Elutasítva mindent, mit élveztem korábban
Dermedté döbbenve véres váram dohos romjában
Lefelé kullog már a Nap fátyolos homályában
Elborítva a világot vöröslő pazar pompájában
Néha táncoló árnyékokat vetve a messzi távolban
Nevetve közli, este találkozunk álmomban
Integet, majd alábukik egy domb mögé fáradtan
